Lakáskassza és hitel

By | 2016-10-25

A lakáshitelek lakás- valamint takarékpénztári szerződéssel is kombinálhatóak, és alkalomadtán akár életbiztosítással is. Weboldalunkon, a hitelnekem.hu-n mindent megtudhat a kombinált lakáshitelekről, sőt, kombinált lakáshiteli ajánlatok között is válogathat. Az életbiztosítás és a megtakarítási időszak ideje alatt ráadásul az adósnak nincsen semmilyen törlesztési kötelezettsége.

Lakáskassza és hitel elérhető tehát többféle kombinációban is, méghozzá a hitelnekem.hu weboldalon, ahol minden szükséges információt megtudhat. Azt az összeget, ami később a tőkét csökkenti majd, életbiztosításként fogja fizetni az adós. Lakáskassza esetében az állam támogatást fizet a havonta befizetett megtakarítási összeg után, ráadásul betéti kamat is jár. Ha lejár a megtakarítási időszak, akkor ezzel az együttessel csökkenni fog a tőke, majd ezután annuitásos módon folytatódik a törlesztés, ami azt jelenti, hogy az adós a fennálló tőkét és a kamatot havi rendszerességgel törleszti. Ha életbiztosítással kombinált lakáshitelről van szó, és az adós netán meghal, akkor ez törlesztési védelmet jelent, hiszen a tartozás soha nem öröklődik.

Mivel a tartozás nem öröklődik, ezért a fennmaradó összeget természetesen a biztosító fizeti ki a banknak. A megtakarítási jellegű biztosítás esetén ráadásul még nyereség is elérhető, ami képes csökkenti a tőkét meghatározott időközönként, általában ez 10-15-20 évet jelent. Ha további információkat és részleteket szeretne megtudni a lakáskasszáról, a hitelről, és a kombinált hitelekről, ne habozzon, látogassa fel bátran weboldalunkat a hitelnekem.hu-t. A megfelelő hitel megválasztása sok időbe és energiába kerül, viszont nem érdemes már az első banktól kölcsönt felvenni, mindig ismerni kell más lehetőségeket is, erre pedig jó megoldás weboldalunk, ahol össze vannak gyűjtve a legjobb hitel lehetőségek.

Vélemény, hozzászólás?