Autós razziákat használ a NAV

By | 2019-07-01

A 2017-es, valamint a 2018-as évben elővigyázatosnak kellett lennie a járműalkatrész forgalmazóknak, ugyanis a NAV vagyis a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai több száz ellenőrzést folytattak le. A hatóság alkalmazottai közel másfél milliárd be nem fizetett adóforintra derítettek fényt.

A NAV ellenőrzéseiről itt tud tájékozódni. A fentebb olvasott adatokból kiderül, hogy az adóhivatal embereinek bőven volt feladata és továbbra sem hagynak fel az ellenőrzésekkel. Az autós szakmában tevékenykedőknek folyamatosan résen kell lenniük, mivel az ellenőrök egyre gyakoribb vendégek a gépjármű kereskedők telephelyein, valamint a járműalkatrész forgalmazók raktáraiban. Az ellenőrzések során elsősorban azt nézik, hogy adnak-e számlát, valamint az ott dolgozó alkalmazottak be vannak-e jelentve. Ez természetesen csak egy-két fontos aspektus, amit néznek, mivel a termékek eredetét is megvizsgálják emellett. A termékek importja és exportja is érdekes kérdés számukra. Ha több mindent nem találnak rendben, akkor teljes részletességgel áttekintik a vállalkozás adóügyleteit.

Az autókereskedésekben talált visszaélések és problémák indokolttá tették a nyomozók bevonását is, hiszen az ellenőrzések számos bűncselekményre és szabálysértésekre derítettek fényt. A hamis járműipari alkatrészek nagy számban kerülnek elő, valamint gyakran az is előfordul, hogy diagnosztikai szoftvereket használnak a vállalkozások jogtalanul. Az ellenőrzések során rengeteg tárgyi bizonyítékot lefoglalnak, amiket külön, erre a célra kialakított raktárban őriznek. Az ellenőrzések tovább folytatódnak, így jobb betartani a törvényeket, különben komoly következményekkel kell számolni egy esetleges ellenőrzés során.

Vélemény, hozzászólás?